GINOP-5.2.4-16-2016-00122
Program összefoglaló Galéria

A programról

A GINOP- 5.2.4-16-2016-00122 azonosítószámú projekt keretében cégünk 2017. április 1-től a 2017. december 31-ig 2 fiatal pályakezdő gyakornokot foglalkoztatott támogatott foglalkoztatás keretében, majd további 4,5 hónapig, 2018. május 15-ig továbbfoglalkoztatjuk őket önerőből. A két gyakornok heti 40 órás munkaidőben, számítógépes műszaki technikus, illetve számítógép programozó asszisztens munkakörben tevékenykedett.

A fiatal munkavállalók a foglalkoztatás során aktívan bekapcsolódtak a cég munkájába, végzettségünknek megfelelő szakmai tapasztalatot szereztek és frissítették és bővítették szakmai ismereteiket. A munkakörük ellátása során betekintést nyerhettek nem csak az iskolában tanultak gyakorlatba való átültetésébe, hanem a szorosan nem a szakmájukhoz kapcsolódó készségek elsajátításába is, például az ügyfelekkel való kapcsolattartásba, árajánlatok készítésébe, a cég marketing stratégiájába.

A foglalkoztatás során a gyakornokok munkáját a vállalati gyakornoki kapcsolattartó felügyelte, aki segítette a gyakornokok szakmai és munkahelyi beilleszkedését, irányította, szervezte és ellenőrizte munkájukat. Fontos eleme volt a kapcsolattartó munkájának, hogy a gyakornokok munkavégzését nem csak monitorozta, hanem fejlődésük érdekében építő javaslatokkal, megoldási módokkal látta el a fiatal munkavállalókat, szakmai fejlődésüket folyamatosan értékelte. A projekt keretében beszerzett tintasugaras UV nyomtatóval új lehetőségek nyíltak meg számunkra szolgáltatási spektrumunk bővítéséhez.